A- A A+

e-newsletter 4

 

e-newsletter 3

 

e-newsletter 2

 

e-newsletter 1

 

Tisztelt Partnereink, Kedves Olvasó!


Zugló polgármestereként nagy örömömre szolgál, hogy a SEE projekt keretében egy ilyen fontos kérdésben, mint az idősügy olyan, több országot érintő nemzetközi összefogást sikerült elérni, amelyben kerületünk tevékeny, vezető szerepet vállalhat.

Az Ezüst Város, vagyis Silver City, nem csak Zuglóban épül, hanem a bulgáriai Burgasban, a romániai Galatiban, a szlovéniai Mariborban, az olaszországi Trevisoban, és a horvátországi Zágrábban. Összefogásunk célja, hogy megmutassuk, az idősebb korosztály milyen értékes hozzájárulást nyújt a társadalom többi tagjának, s így arra sarkaljuk a döntéshozókat, illetve minden érintettet, hogy közösen teremtsünk minél több és jobb lehetőséget a tevékeny időskor számára, ezzel is megerősítve a nemzedékek közötti szolidaritást.

A felmérések alapján 2025-re a 65 éven felüliek aránya Európában 25-30% lesz. Ezek a számok kerületünkben még jelentősebbek. A Zuglóban élők 40 %-a hatvanéves, vagy annál idősebb, a nyugdíjas korúak aránya pedig már most harminchét százalék. - Ez nem csak európai, de szűkebb, budapesti viszonylatban is kiemelkedő.

 

Nyilvánvaló, hogy ez a tendencia súlyosan meg fogja terhelni a társadalmakat. Nem véletlen tehát, hogy az öregedéstől Európa kormányai igencsak tartanak. Sajnos az emberek az időskort gyakran az egyénre és a társadalomra egyaránt leselkedő veszélynek tekintik, semmint egy tartalmas élet beteljesülésének.

Silver City-ben azonban mi másképp gondolkodunk erről. Úgy véljük, hogy idős polgártársaink nélkül nem lenne senki, aki segítséget nyújthatna nekünk a mindennapokban, akiknek értékes tudására, tapasztalataira a fiatalabbak később támaszkodhatnak.

Polgármesterként természetes számomra, hogy önkormányzati szinten is kiemelten foglalkozunk nyugdíjasainkkal. Mindent meg szeretnénk tenni annak érdekében, hogy ezek az idős emberek egészségesek legyenek, biztonságban éljenek, és tudjunk számukra sportolási –és kikapcsolódási lehetőségeket, kultúrát biztosítani. Zugló ennek érdekében kiemelt fontosságúnak tartja az idősekről való gondoskodást, ellátó rendszereik színvonalas működtetését, gyógykezelésük biztosítását, élet és vagyonbiztonságuk, testi épségük szavatolását, a rászorulók házi vészjelző rendszerének működtetését, illetve figyelmet fordít arra, hogy a kerületben minél több központi helyen legyen életmentő berendezés.


A Silver City pályázati program nem más, mint törődés, illetve nem csak törődés, kötelesség is, hiszen felmenőink: szüleink, nagyszüleink, dédszüleink jelentik számunkra a múltat, a hagyományokat.

Bízom benne, hogy minden partnerünk hasznosnak tartja ezt az együttműködést és kívánok a továbbiakban is eredményes munkát, hogy sok boldog idős embert tudhassunk társadalmunkban.

 

Papcsák Ferenc,

polgármester